Múlt vasárnap beköltözött a kis ronda műanyag cső a konyhámba. A tökéletes art deco kotyogósok, a Hario kanna és a chemex mellett landolt, ahol meglehetősen aesthetically challanged a lelkem.

Balról a második

Az a helyzet, hogy a vasárnapi Espresso Embassy (EE)-beli aeropress oktatás utolsó tétele olyan finom lett, hogy feladtam, kézen fogtam, hazavittem. Azzal még kell valamit kezdenem, hogy szerintem én nem vagyok aeropress-es nő, ez identitás-kérdés. Jó kávé, csúnya eszköz, meg valahogy ez a lenyomkodás, ami közben azért mókás is. És úgy tűnik, hogy aeropresszel nem tudsz hibázni, legalábbis nem nagyot.

Várady Tibi (EE, az idei Aeropress VB harmadik helyezettje, ld. összes kávés fórum, pl. Kávékotyogós fb) azzal kampányolt, hogy az új filteres módszerekkel pontosan olyan finom kávét főzhetünk, mint a világ egyik legjobb éttermében, a koppenhágai Nomában, ahol egy másik filteres eszközzel, a V60-nal készítik ugyanazt a Drop Coffee-t, amit mi is használtunk a workshopon.

Demonstrálandó, hogy mennyire egyszerű az AP, és hogy ha egyáltalán nem érdekel bennünket, mit csinálunk, akkor is oké lesz vele a kávé, Tibi belehajított valamennyi eszpresszó őrleményt, amit felöntött azzal a vízzel, ami a presszógépből jött, lenyomta, és kész. Ez volt a „sloppy” verzió, elkészítési ideje egy perc, gyakorlatilag neszkávés időt futottunk így. Minden várakozásunk ellenére a cucc iható volt, pedig már készültem köszörülni a nyelvem, és mondani okosan, hogy túl- meg alulextraktált, meg nem balanszos. Persze azért jó volt az alapanyag, a filterbe ugyan annyira nem passzentos Casino Mocca Cajamarca eszpresszó, de akkor is, nem kellett mérleg meg anyámkínja hozzá, mégis viszonylag rendes kávé lett belőle. A mérleg és barátai ezután szálltak be a buliba, Várady Tibivel szólva, ez volt a „geeking out”, mérleges-hőmérős-kémiaórás mulatság, ahol már Apró Franciska (újabban a latte art, azaz tejeskávéba öntött minta-konzulensem) és Cserkó Peti (aki sommelier egyben), az EE baristái is aktív szerepet vállaltak.

Innentől ezek Franciska képei, megint vizuálisan élősködöm.

Szép opálos színük lesz, és várják, hogy megkóstoljuk őket. Apró Franciska photography.

Felmerülhet, hogy 1) mit mértünk még, ha kiderült, hogy már egy „sloppy”, magyarul mondjuk slampos, AP is ok 2) mi a manótól lett Várady Tibi AP-je annyival jobb, hogy ő világbajnok harmadik ebben. A válasz mindkettőre az, hogy sok öntözgetés és nyomkodás során szépen derül fény a kávé ízében rejlő elképesztő lehetőségekre, és arra kell/lehet rájönni, hogy melyik komponens mit csinál a kávénkkal. Tibi itt valami hosszút magyarázott arról, hogy a kinek-mi-ízlik az egyrészt szubjektív, másrészt meg egyáltalán nem, van egy táblázat, amin nagyon szépen kiderül, mikor igazán finom a kávé, és úgy fest, hogy tényleg akkor, amikor olyan, mint a táblázat szerinti finom. Szóval hogy ez mégiscsak science, és kicsit kevésbé fiction. Mindennek bizonyítására a Drop Coffee etióp Wote-ját használtuk, ez egy Yirgacheffe, és nem csak nekem az egyik kedvenc kávém. Mondhatni konszenzuálisan kurvajó, citrusos-bergamotos, egyben édes. Ahogy Emese barátnőm mondaná, hát édesem, ez zseniális.

Az alaprecept, amivel aztán variáltunk, a 12 gramm közepesen durva kávéőrlemény, 200 ml víz, 92°C körül, 2 perc áztatás, érzésre lenyomva, de kb. 30 sec alatt. Azt most hirtelen nem tudom, hova sztorizzam be, hogy milyen jó volt végig a hangulat, de tényleg, úgyhogy ideírom, az alaprecepthez, végül is a jó hangulatot nem árt hozzávenni mindenhez az életben.

Azt, hogy hogyan kell összepasszintani az AP-t, le nem írom, mert ember nem lesz, akinek lesz idege elolvasni, viszont olyan egyszerű, hogy a minap full másnapos emberek tolták a Bánki-tó partján. Nekem nem kell hinni, elég a saját szemnek, íme egy videó magyarul az aeropress.hu-ról (és a youtube-ról), Várady Tibor himself:

Röviden mégis: őröl, vizet melegít, őrlemény, víz, kever (4-5 határozott mozdulat), még víz, áztat,lenyom / presszel.

Az idő mellett az őrlemény finomságával és a víz minőségével varázsoltunk. Az EE-ben van ugye ez az ominózus fordított ozmózisos eljárással tisztított víz (a RO víz), ami sokkal finomabb kávét készít – de nem mindig és nem feltétlenül. A végén még mi bizonygattuk Tibinek, hogy márpedig a csapvizes nem jó, és ő mondta, hogy márpedig de. A receptúra itten ugyanaz volt, és a csapvizes szerintem egy kicsit üresebb és kicsit savanyúbb lett, a RO vizes meg tisztább.

Harmadik körben egy gésából, Drop Coffee Cerro Azul, a világ jelenleg valóban egyik legfinomabb kávéjából alkottunk. A geisha egy arabica fajta, amelyet az Esperanza család termel Kolumbiában. Ez tényleg egy elképesztően összetett, izgalmas és különleges ízű kávé – mondjuk nekem a Wote pont ennyire ízlik, és harmadannyiba kerül –, szemben az állatkínzós és egyébként is undi kopi luwakkal vagy az agyonhájpolt Blue Mountainnal. Ehhez van egy ilyen exotic sztorim, főbb vonalakban a Blue Mountainnal egyszer hosszasan szédített egy jamaicai fiú egy harlemi bárban, persze nem volt nála (értitek, nem vitt magával kávét egy buliba szombat este, abszurd), viszont csajozós dumának jó, még ha nem is vettem be, metaszinten értékeltem, jelentősen fantáziadúsabb, mint a bélyeg vagy a Porsche. Végül nem is tudtam eldönteni, hogy írjak-e a gésázásról, vagy ne, mert már nem a legfrissebb volt a cucc, és nem is lett finom. Aztán úgy döntöttem, hogy írok, mert érdekes, valamint ezt a kávét az EE-ben vendégnek normál gésa áron már nem adták volna oda, viszont AP-be gyakorolni nem volt értelmetlen, és viszont nem is volt a program része, és az EE-nek meg Tibinek belefér még az is, hogy belássuk, nem jó a régi gésa. Fair enough. Hogy miért úgy hívják, hogy gésa, nem tudom, ennek nem örülök, mégis ez van.

A gésa/Cerro Azulból jegeseket is készítettünk. A jeges filterkávé mennyei ital, erről nemsoká lesz a héten egy másik poszt is. A trükk az, hogy amit beleteszel jeget, az abba az eszközbe (bögrébe vagy kis kannába) megy, amibe majd a kávét is szűrjük, és annyival kevesebb meleg víz kell, valamint az íz intenzitása érdekében érdemesebb finomabbra őrölni a kávét, mint amilyet a sima filterrel, például AP-vel készítenénk. Aztán a meleg vízhez a közepesen durva őrlemény elvre is rácáfolt az AP. Rossz kávét az istennek se tudtunk csinálni, Tibi utolsó kétségbeesésében felvetette, hogy tejezzük meg a slampos elsőt, hátha az már úgy rossz lesz.

Egy jeges, Apró Franciska photography.

Az utolsó próbálkozásból pl. ez lett: egy új Drop Coffee kávéból, az El Salvador-i La Divinából akartunk valamit. 20 g-ot őröltünk eszpresszós finomra, majd adtunk hozzá 200 ml kb. 92°C-os vizet (50 ml, kever, 150 ml, vár 2 percet, levegőt kinyom, megfordít, lenyom). Ezt véletlenül én készítettem, de a siker kulcsa ez esetben kevéssé a varázsos személyiségem, és sokkal inkább a recept és a jó kávé, vö. „ezt bazmeg bárki megbírja”. Olyan jó lett, hogy nálam, mint említettem volt, itt dőlt el a kis csúf eszköz sorsa, és ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek.

Bloggerpressz, Apró Franciska photography.