2013. már 28.

"A világ legrettegettebb kávéfőzője" 1.

írta: kavekotyogo
"A világ legrettegettebb kávéfőzője" 1.

Otthon kávézni, kávéval kísérletezni érdemes. Például többnyire ott ébredünk, és a nap ezen kritikus szakában jól jön a koffein. Később, ha már felöltöztünk, a tökéletesség és a változatosság kedvéért, és azért is, mert a kávézózás is igen jó, menjünk kávézóba. Én általában az Espresso Embassy-ben, azaz itt, azaz a facebook szerint itt vagyok, ez egy viszonylag új szerelem, egyelőre gyors felívelést követő kitartóan virulós fázisban. Ajánlok majd másokat is, ám ilyetén kötődéseimről és elfogultságaimról érdemes már most szólni, különösen, mivel amiket itt okoskodok, újabban részben az EE-ben csípem fel. Otthon viszont kotyogóssal nyomom, ami azért jó, mert ennek a blognak is benne van a címében. Mert beleírtam. A kotyogós jó. Van hozzá ilyen demokratikus-populista (namostakkormelyik?) ideológia, miszerint is elhozta az eszpresszót az egyszerű ember otthonába, a hivatalos források szerint 1933-ban, amikor Luigi de Ponti levédette a találmányt a Bialetti cég részére, ahol a bajuszos-kalapos Alfonso Bialetti tervei alapján kezdték el tömegesen gyártani. A nyolcszögletű kotyogós az olasz design egyik szimbolikus tárgya a mai napig, pl. a milánói Triennale Design Múzeumban is kiállították, és dohányzóasztalt, azaz coffe table-t is ihletett, a 38. oldalon van. Bizonyára meg lennénk lepve, ha nem volna a történetnek egy méltatlanul elfeledett párhuzamos magyar szereplője is, a szarvasi kotyogó, amivel nekem az a gondom, hogy a Bialettikben valamiért finomabb a kávé. Másmilyen lehet a fém, meg szerintem minél nehezebb a kotyogós maga, annál jobb, meg mostanában az is vitatott, hogy kell-e éppen az a gőz úgy oda. És mondjuk ki: engem art decóval kilóra lehet megvenni, ezért is a Bialetti. Az otthoni két kedvenc:

 DSC09011.jpg

A történelemóra-részt ezzel most rövidre zárjuk. Hogy ki pontosan mit szeret a reggeli kávé esetében, viszonylag széles skálán mozog, nekem reggel pizsiben egy, kb. egy eszpresszónyi kávét tartalmazó (egy shotos, úgy mondják) tejeskávéra van szükségem. Hogy utána tudjak inni még sokat. Az új trendek szerint ("újhullámos kávékészítés") vannak kíméletesebb, a kávé komplex ízvilágát jobban visszaadni képes módjai a kávékészítésnek (a french press – az a lenyomós, és az új tuti cucc az aeropress), és ezekről is fogok írni, de nekem reggel ez a a kotyogósban rövidre főzött kell, 1.5 deci tejjel. (Ja, a patronos-ampullás-párnáspaplanos-kapszulás gépeket alapvetően és számos okból ellenzem, menjünk helyette kávézóba. És mivel a kávés szakmában úgy tűnik, hogy mindenki jó fej és toleráns a másikkal, és ezt példamutató magatartásnak látom, azért majd ezekről is írok egyszer egy visszafogottat.) Meleg tej, de természetesenvitánfelül nem forró, és zsíros, mert az finom, a zsír kell, a kalóriát tessék lefutni vagy másképp lemozogni. Reggel nem habosítom, mert ugyan én (túl) könnyen ébredek, de így is sok a reggeli multitasking: a kávé, de közben általában pisilni is kell, és nyávog a macska, hogy éhes (akkor is, ha igazából nem), ha meg még plusz emberek is vannak ott, azok is valamilyen formában beszélnek, szóval reggel nem tudok tejet habosítani.

A kotyogóssal se mindegy, nyilván, hogy hogyan bánunk, még kevésbé pedig, hogy mit teszünk bele, milyen típusú, feldolgozású, pörkölésű, őrlésű kávét és milyen vizet. Itt most a hogyan lesz, a mit meg majd jön. Ja, és a méret is számít. Vannak kisebb és nagyobb kotyogósok, szerintem mindig akkorát használjunk, ahány főre kell a kávé, mert úgy a legfinomabb. A fele annyi víz-fele annyi kávés megoldásoktól eléggé fázom. Abban sem vagyok biztos, hogy a 3 adagosnál nagyobbak még finomat tudnak, ha több vendégem van, én inkább felteszek több kisebb kávéfőzőt. A Bialetti útmutatója szerint hideg vizet tegyünk bele, és ne tömörítsük a kávét. A másik iskola szerint forrásban lévő vízzel tegyük a már forró platnira. Ne tömörítsük, de kézzel söprögessük le. Én le is szoktam nyomkodni, mondjuk nem tömörítővel, mert azom még nincs, és lehet, hogy az túlzás is lenne, ha kipróbáltam, szólok. Ezt nagyon szeretem, ezt a szemléltetőt, angolul van, de képpel, az egyik kedvenc amerikai kávépörkölőm honlapjáról:

http://stumptowncoffee.com/brew-guides/moka-pot/

Amint látható, ők is a forralt vizet támogatják, és persze a víz minősége is fontos, a hétköznapokban otthon ezzel én nem tudok annyit foglalkozni (például kávézóból hazavinni speckó vizet), de érdemes 1) szűrt vizet tenni bele 2) vízkő-mentesíteni a vízforralót. Utóbbi elmulasztásáról tudok mesélni.

Itt egy másik eligazító, ezt Tibi ajánlotta az EE-ben, köszi, Tibi! (And thank you for all the fish! Ööö, kávé. Livinek és Andinak is.) A Jimseven hivatkozza a fenti Stumptown-osat is egyébként.

http://www.jimseven.com/2009/01/21/videocast-4-stovetopmoka-pot/

Röviden magyarul is: vizet felforral, a szelep aljáig kotyogós alsó részt megtölt, a tölcsér alakú szűrőbe megy a kávé, amit kézzel elsimítunk, konyharuhával fogjuk meg az alját (mert forró), csavarjuk rá a tetejét, mehet a tűzhelyre. Azért érdemes forró vízzel feltenni, mert az egész kotyogós cimbi felforrósodik a platnin, és az nem jó, mert gyakorlatilag mintha égne benne a kávé, a víz nélkül. Ezt Kis Zoltán törökkávé világbajnok is mondja.

Szóval, a kotyogós a platnin. Innentől figyelünk, nem facebookozunk, nem olvasunk kávéblogot, nem kapcsoljuk be a Dextert, kis pföfögő hang után elkezd szépen jönni a kávé. Két javaslat van arra, hogy mikor vegyük le a tűzről: vagy mikor meghalljuk az első „gőzös” hangot (ez a Jimseven-es), vagy amikor „sárga méz színű” lesz a kávé. Igen, fel lehet emelni a fedelét közben. Mivel én a színt nem mindig tudom eldönteni (sárga méz???), inkább fülelek. Az utolsó lépés a kávéfőző aljának hideg vizes konyharuhával történő lehűtése, ez az, amire nekem reggel nincs türelmem, mielőtt jönne a gőzös hang, kiöntöm a bögrébe a cuccot, és hagyom utána magában pföfögni, ami kijön / marad, azt nem iszom meg. Ha lehűtjük és úgy öntjük ki, „teljesebb” lesz az íze, akármilyen üres is ez a szó, ide illik, szóval érdemes szórakozni a hűtéssel, ha nem sietünk.

Három egész egyszerűen zseniális megállapítás ebből a videóból:

1) A kotyogós a „a világ legrettegettebb kávékészítő eszköze”. Ismerős? Felrobban, leég, vele együtt a ház, az atombomba egy kotyogóshoz képest cserepes ibolya.

2) Hogy értsük egymást: ne nevezzük már ezt a kávét eszpresszónak, hanem tekintsük úgy, mint „erős, ízletes, kiegyensúlyozott kávét”, vagy ahogy a bevezető szöveg írja: „tiszta, édes, jóízű kávét”.

És tényleg. Nem kell ahhoz eszpresszónak lenni, hogy egy kávé finom legyen, és ne is keltsünk magunkban irreális elvárásokat. Érthető, miért így popularizálta a cuccot a Bialetti cég, és majd írok a Brikkáról, ami egy kicsit közelebb lesz a gépi presszóhoz, de a Jimseven blog szívderítően őszintébb.

3) „A kiérlelt nem egyenlő a koszossal.” A kotyogóst el kell mosni.

Nem domestossal vagy patkányirtóval, nyilván, hanem sima vízzel. Ha elmosás után egyből el is töröljük, nem vízkövesedik. Hoppá. A gumit és a szűrőt is ki kell néha venni. Ha ráég a kávé, és nagyon nem jön le, mehet rá valami enyhe cucc, viszont utána kell majd vele futni pár kört, mire magához tér a vegyszertől. De inkább ne égessük le. Főleg ne az enyémet, azért szoktam haragudni, ki lehet bírni 2 percet a konyhában, az égszerelmére, közben elmos az ember ezt-azt, vagy kicseréli a macska vizét, és füleli a kotyogós hangját. Meg mondom mindig, inkább megcsinálom, ha valaki nem bírja a kiszolgálást, ágyazhat vagy vasalhat cserébe, egyáltalán nem gond.

És a +1): „A kotyogós meglepően jó kávét tud.” Igen.

Szólj hozzá