Mit csinál a kávéblogger egy nappal végigkonferenciázott, éjjel barista vb-vel töltött, meglehetősen fárasztó hétvége után? Meglátogatja a barátait Bécsben, és kávézik.

Az újhullám helyzetét nem feltétlenül könnyíti meg az, hogy Bécs a kávéházak és a kaisermelange városa. Viszont a tavalyi barista vb, ami Bécsben volt, szemmel láthatólag számvetésre késztette a bécsi kávés szakmát. Majdnem 400 év kávéházi kultúrája, annak minden hagyományával, találkozott az újhullámmal, ezúttal megkerülhetetlen módon. A bécsi kávéházi kávékultúra eleddig hősiesen tartotta magát, olyannyira, hogy még egy tisztességes olasz eszpresszót is nagyítóval kellett keresni a városban. Viszont, a helyzet az, hogy az újhullám jó. Finom, nagyon is, termesztési, beszerzési, feldolgozási, kereskedelmi stratégiái végtelenül rokonszenvesek, a kávézók terei és az eszközök szépek, a régi-új kávékészítési módszerek izgalmasak. És lassan, de biztosan, szóhoz jut Bécsben is.

Két nap alatt négy helyet jártunk végig a barátnőmmel, akinek annyira tetszett a szagolgató-kérdezgető-fényképező előadásom, hogy úgy döntött, kitartó társam lesz a kávé-víz-pisilés váltó/ámokfutás során. Azt hiszem, normál üzemmódban nem tart ennyire szórakoztatónak, minek fényében kedves tőle, hogy eddig is barátkozott velem. Stratégiai hibával indítottunk, azaz a leges-leges-legjobb hellyel kezdtük, és a People On Caffeine (POC) után nekünk már semmi sem volt elég jó. Így a POC-hoz képest nem-elég jó, ám valójában mégiscsak elég jó helyekről itt írok, míg a POC külön posztot kap majd.

Ha Bécsben jártok, segítségképp íme ez a képeslap. Amely a bécsi újhullámos helyek összetartásának ékes bizonyítéka, a szimpatikus helyekkel, azaz majdnem minddel, és egy vicces nyíllal Salzburg felé. Az általunk is meglátogatott Coffee Pirates hiányzik, hogy ez baj-e télleg, arról alább. Ilyen képeslapot viszont abszolút el tudnék képzelni magyarul is, a nyíl ez esetben nyilván Szekszárd felé mutatna. A salzburgi helyet most nem csekkoltam, talán ez nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy még simán útba ejtem egy szép napon.

A térképről a Caffé Couture-t és a Kaffeemodult, magánszorgalomból a Coffee Pirates-t abszolváltuk, és elmentünk a Kaffeeküche mellett is. Ez utóbbi nem kimondottan új vagy harmadik hullámos, viszont minőségi, gondosan elkészített kávét kínál az egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontban. A hétköznapokban sokszor rohanós emberfajta egyik példányaként az ilyen helyeknek, illetve már létezésük puszta tényének is roppantmód örülök.

A Caffé Couture a legmenőbben felszerelt kávézó, amit életemben láttam. Már-már megfélemlítő módon az, nagyon fényes és nagyon fehér, két La Marzoccóval és Hario csészékkel. Boltban egy darab az utóbbiból 17,5 euró, azaz kb. 5.000 forint, mielőtt megtudtam az árát, felmerült, hogy veszek, az ár ismeretében meg le. Tekintve, hogy ma reggel törtem le egy darabot az imádott őrlőm aljából (hüpp), mert persze leejtettem, fel kell tudnom mérni, potenciálisan mennyi egy tárgy élettartama a háztartásomban. Visszatérve: a CC vérprofi, minden kifogástalan volt, ráadásul tartozik hozzá egy édes kutya, akit szemmel láthatólag nagyon szeretnek a tulajdonosok, a sokszoros osztrák barista bajnok Georg Branny és a latte art bajnok Veronika Markeová. Ugyanakkor a kutya volt az egyetlen emberi a helyben, minden más túl szép, túl profi, túl minden. A filter (V60, Yirga) nagyon-nagyon jó volt, a presszó a mi ízlésünknek bizony túl sötétre pörkölt, de a maga műfajában nagyon oké. A presszónak egyébként nincs ára, annyit fizet érte a vendég, amennyit szerinte ér. Ami szerintem para. Például kimondottan megnéztem előtte, hogy mennyi egy jobb presszó Bécsben (1.80 és 2 euró között, a szimpla shot), hogy nehogy kevesebbet adjunk. Sajnos ez a nem beárazás, szemtől szembe fizetéssel, szerintem nárcisztikus. Akkor legyen becsületkassza, dobjon be mindenki, amennyit akar, de ne tudjuk/lássuk, ki adta a mennyit. A tetszésnyilvánításra egyszer már kitalálták a borravalót, ne tetézzük. Más az, amit a berlini Five Elephant csinál, hogy aki környékbeli és szegény, 1 eurót fizet, meg más ez az egotripper flörtölés a vendéggel. Kutya like, sok szuperkütyü like, yirga filter like, nem beárazott kávé nem like.

Na, mennyit adnátok érte?

Elvileg a kajáról nem írok, aztán mindig megszegem, most is, mert azt meg kell említenem, hogy itt egy légtérben fogyasztja az ember lánya a kávét egy hatalmas prosciuttóval, amire, ha nem hamburger által magunkat rommá zabálva esünk be a helyre, feltehetőleg csúnyán rácsúsztam volna. Tartanak egyébként mindenféle kurzusokat is a Caffé Couture-ben, ha épp arra járnék, az őrült kütyük tárházát mindenképp ki akarnám próbálni.

Amennyire posh (igényesen orrát fennhordó) volt a Caffé Couture közege és közönsége, annyira volt közvetlen és közönségét tekintve nyitott a pici Kaffeemodul a Josefstädter Straßén. Az üzlet olyan kicsi, hogy wc például nincs, ha kávéámokfutásban van az ember, érdemes az előző állomáson erre gondolni, vagy a túloldali olasz étterembe sűrű szempillarezegtetések közepette bekéredzkedni. A hely szűkössége ellenére le lehet azért ülni, vagy lehet pultot támasztani is. Mi leültünk, így alkalmunk nyílt találkozni egy törzsvendégnek tűnő, újságot olvasni betérő idősebb férfival, és a presszóját a pultnál ledöntő, szintén ismerősként üdvözölt, fia által elkísért fejkendős nénivel, ami biztató jele annak, hogy az újhullám a hagyományosabb kávéházakon nevelkedett generációt is eléri Bécsben. A Kaffeemodul egyik baristája, Johannes hamburgi, ez a magyarázat arra, hogy a kávé a hamburgi Quijote-től van. Akik nem csak a kávé ízével, de a nagyon vicces címkékkel is hódítanak. Pingvines presszó? Pontosítsunk: repülő pingvines. Még pontosabban: brazil-etióp-guatemalai világosra pörkölt blend. (A képen az őrlők fölött.) És választhattunk a sötét házi blend és a világos pingvines között, mert megkérdeznek. Mély egyetértésben távoztunk arra vonatkozóan, hogy a Kaffeemodul majdnem olyan jó, mint a POC, a presszó, a cortado és a cappuccino is mestermunka. A még mindig leggyönyörűbb La Marzocco gépről nem is beszélve, bár azt nem a kaffeemodulos fiúk adták a világnak, náluk csak nézegetni lehet.

Talán nem a végére kellett volna hagyni, hogy a Coffee Pirates-ben végrehajtottuk életem második kávézóból menekülését. Lehet, hogy rosszat rendeltünk, de reggel volt, hát mit kértem volna, ha nem egy lattét. Előtte meg egy presszót, ugyanabból (house blend), összehasonlításképp. A presszónak már magában sem igazán volt íze, viszont amikor belekerült a sok tej, túl sok és túl forró, hát az csak szomorú volt. Magában nem volt kedvünk kissé keserű forró tejet inni, annyira nem tud reggel lenni, úgyhogy fájó szívvel leléptünk, hogy elérjem a vonatot. Viszont ide egyszer még visszatérek, mert nem lééétezik, hogy nem tudnak jobbat: a Coffee Pirates igazi szimpatikus kávéőrülteknek való hely, ők pörkölnek, helyben, rengeteg kütyüjük van, a baristák elképesztően kedvesek, az ablakban még kávécserje is van, rossz napja meg lehet minden kávégépnek és minden baristának. Ilyen jó volt minden, ami nem a latte volt:

Rossz nap persze inkább ne legyen, de inkább nézzetek be, és inkább kérdezzetek, ha épp nem rohantok. Inkább ne rohanjatok. Ha mégis, és nincs idő kísérletezni, akkor meg irány a közeli POC, a legtutibb bécsi hely, szerintem. To be continued.