Ez a konferencia-rémálomkávé után volt, és rettentően értékeltem. Angela és Hagen, nagyon édes régi stuttgarti barátaim szolgáltatták az első osztályú társaságot. Angela kábé annyira kávéőrült, mint én, Hagen meg szolidáris, és mindenben benne van, aminek projekt-szaga van. Időszűkében a délutáni kávézásunk megfelelt ennek a feltételnek. Először a Hagen által felfedezett Hagen Kaffeehaus-ba mentünk, amit egy olasz figura vezet – ebben a városban viszonylag gyakran vezetnek olaszok vendéglátóipari egységeket – mély lelkesedéssel, és amint a falra kitett értékelőből kiderült, a város legjobb cremája az ő eszpresszóján található. Az eszpresszó – Sapori Marletta Espresso Meridionale nevű kávéból – nagyon rendben lévő, sötétre pörkölt cucc volt, Angela és Hagen tettek is bele cukrot, és nekem is jól esett a cheesecake a cappuccino előtt. Sajnos a cappuccinón a tejhab már kevésbé volt meggyőző, összetöppedős volt és túl forró a tej, viszont volt valami különös tejszínes mellékíze (ami azt hiszem, a Landesliebe tejtermékek közös tulajdonsága), ami viszont jól jött a keserű ízhez.

A cheesecake-t szakács végzettségű közeli rokon kérésére nem fordítom le, mivel ugye ez nem túrótorta és nem is sajttorta. És mivel nagyon bosszantanak azok a kávézó-értékelők, ahol a süti-felhozatal felülírja a kávé minőségét, fájó szívvel nem osztom meg, mennyire volt finom az ominózus cheesecake. De nagyon, sajnos a hely fénypontja.

Jó pont még a berendezés: régi kotyogósok a polcon, nyilván a kotyogós blog örül nekik. A menüben nem szerepelt semmilyen szűrt / filteres kávé, de kiderült, kérésre pici French presszel készítenek azt is. Mivel nem volt a ház specialitása, nem kockáztattam, meg úgyis mennünk kellett tovább.

A (Fleck&Schneck) Caffe Bar-ba, ahol a régi szép időkben gyakran tankoltunk az csocsózásból éjszakába nyúló Bajnokok Ligája meccsek előtt. A Caffe Bar Danesit tart, és teljesen rendben lévő eszpresszót gyárt belőle, a tejhabbal viszont nekik is vannak gondjaik. Konkrétan, hogy nem tudják megcsinálni, bár a Hagen Kaffeehaus-nál jobb volt, szebb is sokkal. (Hagen cipőjével és az én körömlakkommal.)

A hely fő erénye a kiülős asztalok, azzal az abszurd bájjal, hogy húz el az ember mellett a stuttgarti délutáni forgalom. A Caffe Bar még mindig a stuttgarti kávérajongók találkahelye, össze is futottunk számtalan ismerőssel. (Ez viszonylag adja magát, laktam ott, és évente párszor mindig megyek is.)

A Hochland ezúttal kimaradt, ők egy stuttgarti kávépörkölő, akiknek egy templommal van egybeépítve a kávézója, elég vicces.

Összességében Stuttgart még mindig a rendesen elkészített olasz kávé városa, a tejhabbal küzdenek, és újhullámos helyet nem találtam, de biztosan lesz az is egyszer.