Pont egy évvel ezelőtt költöztem New York-ba néhány hónapra . Eléggé aggódtam kávéilag, és eléggé meglepően vett jó fordulatot a történet. Első, a jetlagből adódóan abszurdan hajnali futásom a Third Railbe vitt. Konkrétan kiléptem a házból, elmentem a sarokig, ott balra, kinyitom a szemem, és ott egy kávézó. Előtte fekete tábla, rajta krétával az aznapi kávéajánlattal (mint kiderült, néha csak egy új rajzzal), bent minimál berendezés, chemex-ek és az akkor általam még nem ismert, de nagyon szimpatikus Stumptown-os pakkok a polcon, meg az illat, amikor beléptem, mindez valahogy sejttette, hogy ez itt úgy jó lesz.

Azt talán nem, hogy örök szerelemre lobbanok a Third Rail Coffee iránt, de majdnem. A Stumptown-os pakkokban van egy kis kártya, azon van a kávé eredetéről, feldolgozásáról, ízéről mindenféle infó, gyűjtögettem is rendesen (coffee geek, c’est moi), de persze akkor még nem tudtam, hogy Eszter majd rábeszél erre a blogra, és most nem találom őket. A másik nagyon híres harmadik hullámos [third wave] pörkölőtől, az Intelligentsia-tól is tartanak kávét, és többnyire ezt is főzik. Különösen szimpatikus a Black Cat eszpresszó, és ilyen a Third Rail oroszlános La Marzocco-ja:

A “harmadik hullám” a kávézásban, de erről kell majd egy külön bejegyzés, a Strbcks által fémjelzett kávékoncepcióval ment szembe, finomabbra (világosabbra) pörkölt, lehetőleg egy farmról beszerzett babbal [single origin], direct trade-del (külön bejegyzés köv.), kis pörkölőkkel, és szakértő baristákkal a kávézókban. Sajnos persze ez azt is jelenti, hogy méretben nem tudják felvenni a versenyt a borzasztó láncokkal (a szerző egyszer majdnem sírt dühében, amikor egy egész pályaudvaron nem talált, csak hányás-szerű kávét). Annál nagyobb öröm ilyen gyöngyszemekre lelni, mint a Third Rail. Ahol egyébként 4 pici asztal van, wifi nincs, szóval ide inkább olvasni érdemes beülni. Valamint egy héten egyszer találkozhat az ember Dr. Jean Grey-jel, aki igazából Femke Janssen, de igazából inkább Jean Grey, pont olyan nagyon szép, csak sötétbarna a haja. Nem fotóztam le, mert egyfelől akartam tiszteletben tartani a magánéletét, másfelől kissé ellentmondásosnak éreztem volna sci-fi rajongó kamasz fiúként lerohanni az imádatommal (nagyon oké sci-fi rajongó kamasz fiúnak lenni, csak koromból és nememből adódóan ez nekem már nem jön össze), valamint Jean, ha dühös lesz, szó szerint kő kövön nem marad. Viszont egyéb, random emberekkel sokszor elegyedtem szóba, a kedvencem egy spanyol jogászprofesszornő volt, akivel a jó múzeumi gyerekrészlegeket beszéltük végig. Nekem nincs gyerekem, de akkoriban intenzíven készültem a nagynéniségre.

A reggeli első nem otthoni kávém (otthonihoz vittem magammal kotyogóst Budapestről NY-ba) minőségbiztosítása érdekében, a Penn Station-ös majdnem-besírást követően, átálltam a 10 perccel korábbi indulásra, hogy felcsíphessem a large lattét az útra a Third Railben, amit csak néha öntöttem magamra a metrón. Igazából elviteles kávét venni reggel NY-ban pont olyan, mint a filmekben, sokan állnak sorban, mindenki siet, de nagyjából mindenki kedves is.

Az van, hogy Amerikában (is) tényleg és még mindig nagy dolog a jó eszpresszó (és a belőle jól elkészített tejes verziók), még New York-ban is. Viszont itt legalább van sok jó hely is, köztük kimondottan nagyon jókkal, nem csak a Third Rail. A Stumptown-nak van saját kávézója, és az eredetileg Upstate New York-ból, egészen pontosan Ithacából induló Gimme! Coffee (saját pörkölővel) is ott van a topon, náluk voltam az eredeti pici üzletben Ithacában is. A Gimme! egy kisebb cég, mint a Stumptown vagy az Intelligentsia, vagy akár a Counter Culture. Ithaca meg egy nagyon unalmas város, ahol nagyon hideg van télen, és csak egy jó bár összvissz, szóval le a kalappal, hogy lett onnan egy ilyen hely, Chicago vagy Portland azért már mégis, na.

Mivel NY nagy város, egy picit kevésbé nagyon-nagyon-nagyon elképesztően jó, de azért mégis minden-további-nélkül-innék-ott-minden-nap-kávé elérhető több helyen, ilyenek a Joe’s és a Think. Az egyik Joe’s közel van a Central Parkhoz és a nagy múzeumokhoz arrafelé, ez még jól jöhet. A Greenwich Village-élményért McNulty’s (bár nekem ez kicsit semiramisos, csak a Semiramishoz nincs Greenwich Village és Left Bank Books, meg azért nem gondolják, hogy a “kenyai” mint olyan az egy kávéfajta). Nagyon szimpatikus, még ha a kávé nem is kítűnő a Housing Works-nél, ahol a bevételt az AIDS és a hajléktalanság leküzdésére, az AIDS-szel élő, és ezért (vagy bármi másért) hajléktalanná vált emberek segítésére fordítja, és iszonyú jó könyveket lehet venni náluk.

A nagy csalódás a Café Reggio volt, ahol állítólag az első olasz cappuccino készült Amerikában. Ittam egyet, és benne volt az összes félreértés a “jó olasz kávéról”, megfejelve azzal a tévhittel, hogy tejet habosítani mindenki tud: agyonpörkölt kávé, nyilván keserű, a tej túl forró, a hab levegős, azaz nem krémes és összetöpped egy perc alatt. Szerencsére van alternatíva, a fentiekkel pl. messze nem értem a lista végére, például kávéfüggő sortárs-barátaim közül Ági ezt, Adam pedig ezt ajánlja, és lesz itt még, meg lehet mondani is.