Jön a karácsony, meg ilyenek, majd megyünk vendégségbe és lesz krupszból Omnia meg neszpressszóból Neszpresszó, én meg majd disztingválok, hogy ne bántsak meg senkit / ne tartsanak kávésznob köcsögnek. Lábjegyzet: a Word helyesírás ellenőrzője semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy Neszpresszó, így leírva. Főszöveg: a vendégeskedés és a kávézók ünnepi nyitva (zárva) tartásának bekövetkezte előtt gondoltam, írok néhány jó vendéglátós posztot. Előre szólok, hogy az egyikben rossz lesz a kávé. Nem ebben az elsőben.

Az elsőnek az is az apropója, hogy egy éves lett az Espresso Embassy, a munkahelyemtől egy percre leledző tökéletes kávé feltöltő állomás. Azóta második otthonom, valamint ezen blog egyik legfontosabb inspirációs forrása (a másik talán a NY-i Third Rail). A zembereket meg annyira megszerettem, vagy kölcsönösen egymást, vagy mi, hogy a helyről így önmagában már nem is érezném etikusnak írni. De eszembe jutott egy sztori, ami egyszerre szól a profin kurvajófej vendéglátásról és a miafaszazagyerekbaráthely kérdéskörről.

Ehhez érdemes tudni, hogy nekem nincs gyerekem, pár évvel ezelőtt meg még egy igazán közeli barátomnak sem volt. Azt vágtam, hogy gyereket nevelni szívás, életre szóló rabszolgasors, a cukiságfaktorukat vagy a feladatban rejlő kihívás szépsége szöveget ekkoriban propagandának tartottam. Viszont az van, hogy ezeknek az embereknek a kölkei lesznek az adófizető állampolgárok akkor, amikor én már a hamut is mamunak, szóval az is megvolt, hogy kisgyerekes emberekkel amiatt, hogy zavar a gyerek, szívózni nem ér. Innentől a gyerekbarát helyről azt gondoltam, hogy az az, ahol van 2 műanyag autó meg zsírkréta. Hát a nagy francokat. Közben lettek hozzám igencsak közelálló gyerekek, például a húgomé, őt néha lízingelem is, remek móka, és ez lassan tágítja is a gyerekbarát hely kategóriáról alkotott fogalmamat. A gyerekbarát helynek az utóbbi időben két fő aspektusát értékelem a leginkább: kisgyerek (1-3 éves) is tud úgy kavirnyálni, hogy közben nincs közvetlen életveszélyben és komoly anyagi kárt sem tud okozni. Példa a kettő kombinációjára: gyerekmagasságban nagyon drága kristályváza. A másik, hogy a személyzet jó fej, nem éreztetni, hogy gond, hogy gyerekkel vagy, esetleg még azt is érezteti, hogy nagyon örül, hogy gyerekkel vagy, na, az a legjobb. Emellett nem baj, ha esetleg van pelenkázó, de ha nincs, akkor meg megengedik, hogy az asztalnál-széknél cseréljünk pelenkát, meg ha valahova elfér a babakocsi.

Újhullámos műfajban az egyik gyerekcsábító, egyben a hely gesztusa a kisgyerekesek és a több eladott forróital felé a bébicsínó. A bébicsínóról itt van egy cikk, EE Livi posztolta valamikor nyáron Andi falán a facebookon. A gyerekeknek való bébicsínó-skála másik végén vannak a „gyereket kössük ki a bringa mellé, lehetőleg két sarokkal arrébb”, azaz menjenek a kisgyerekesek a mekdonáldszba helyek. Ilyen pl. a The Barn Berlinben, ahova el is vittem a tesómat a gyerekkel, mert eszembe nem jutott volna, hogy újhullámos hely ennyire rosszfej. Simán nem is vettük észre az áthúzott babakocsit rajzot az ajtón, amíg ki nem terelgettek bennünket gyerekestül-babakocsistul. Most már tudom, hogy az áthúzott babakocsis az nem gyerekbarát. És nem kisgyereket nevelő-barát, és nem kisgyerekesekkel nyomuló nem kisgyerekes kávésznob barát. Tényleg tökre értem, ha valakit zavar a gyerekhang, tudnak ezek mindenféle agyfelbaszó frekvencián több szólamban agyra menni. De. Szerintem 1. ld. fent, 2. amikor a kisgyerek nem jöhet be az újhullámos kávézóba, az a kisgyereknek rohadtul nagyon mindegy, de az egyébként is csomó mindentől elzárt anyja-apja (márminálunk főleg az anyja, van erről valami statisztika, olyan napi ezer órával tolják többet a magyar nők a gyereknevelést, mint a magyar férfiak) lesz még jobban elzárva. Én például nagyon, nagyon elvétve vagyok hajlandó olyan helyen kávézni, ahol nem jó a kávé. Emellett még az is van egyébként a gyerekekkel, ez nekem viszonylag új, hogy ha közelebbről megnézzük őket, kurvaviccesek.

Például, és ez itt a sztori lényege: történt is, hogy nyár volt, gatyarohasztó meleg klasszik, mi meg Rékával akartunk inni egy kávét és dumálni, és vittük L.-t is, aki két éves volt akkor és igen cuki. Még pelenkás, ami isteni lehet 40 fokban, még így decemberben is fáj belegondolni. L. épp megvolt az akkor esedékes pisi-kakival, úgyhogy Réka levette a használt pelenkát, és gondoltuk, hadd éljen az a szerencsétlen gyerek, ráér az új pellus. Kértünk neki bébicsínót, nekem shakeratót, Réka már nem emlékszem, mit. Az EE egy bébicsínós hely, szerintem az első a városban. Ülünk, hárman beszélünk egyszerre, mert mindig van egy beszélgetés Réka és köztem, meg L. és Réka és köztem. Délutáni csúcsforgalom, minden asztal foglalt, sor a pultnál. Mi duma, duma, kávé, duma, bébicsínó. Réka lenéz, L., kiöntötted a bébicsínót, de nem, L., váááá, te lepisiltél, váááá, bébicsínó is felborul, a kávé is, Réka plusz csöpögő gyerek balra el, vécé, én meg próbáltam a pult alatt, feltűnés nélkül elkérni a felmosót. Szerintem ugyanis ezt tényleg nem dolga feltakarítani senki isten fiának, ez ilyen mikutyánkkönyke dolog, mi takarítunk utána, nincs benne más ember munkaköri leírásában, nincs. Tejes pisiről beszélünk, az ég szerelmére. Az EE üzletpolitikájában viszont az nincs benne, hogy a vendég takarítson, akkor se, ha törzs és félig ott él, vagy az üzletvezető országos cimborája, vagy hajnalig unicumoztunk együtt a minap. Mondtam, hogy akkor legalább fizetnék, tiriri, volt egy bébicsínó meg egy ez meg egy az, jó, jön a cehh, kevesebb, szólok. Kiderül, hogy direkt: a bébicsínót ne fizessük ki, hiszen az kiömlött. Na, ezt én kábé nem tudom jól szavakba önteni, hogy tényleg amikor már csak hogy romba nem döntjük a helyet, ott van még egy gesztus, hogy ne érezzük szarul magunkat, hanem jól, és úgy, hogy itt minket szeretnek, és jöhetünk máskor is. Jöttünk, sokszor, fogunk is még, és akkor még egyszer és ezzel a pisis-tejes sztorival boldog szülinapot, Espresso Embassy!