2015. jan 05.

Még mindig Poznań: második felvonás

írta: kavekotyogo
Még mindig Poznań: második felvonás

A Piece of Cake, szemben a Brisman abszurd dekorációival, olyan, mint a mesebolt abban a könyvben, aminek az volt a címe, hogy Mesebolt.

img_1961.jpgA hátsó kertje a legcsodálatosabb újhullámos kávézói környezet, amit valaha láttam, és a sütik fényesek és csillognak, de valahogy természetesen, és biztos finomak, de nem bírtam enni, mert túlzabáltattak a konferencián. Levonhatjuk a következtetést, hogy bár sokszor a konferenciák finanszírozzák a kávéturizmusomat, úgy időben mint szabad gyomorkapacitás tekintetében hátráltatják is azt.

img_1963.jpgA kávémenüt azért végigittam, annyira, hogy hála a magyar huszadik századi történelemkutatás középnemzedékének, még egy bödönméretű lattéba is belekortyoltam. A The Barn kávéival dolgoznak, egy kenyai, Karatu nevű volt presszó, szerintem tök korrekten elkészítve magában és tejesen is.

img_1964.jpgAz olasz és főleg budapesti átlageszpresszón nevelkedett kollegák mondjuk a pad alá csúsztak a savanyú kávétól, szerintem ha nem vagyok ott, kiköpik, miközben a tejes ugyanebből nyilván kurvajó volt még szerintük is.

Az Uno Espressóban is ezzel a társasággal voltam, és alapvetően megint arra jutottam, hogy rohadt nehéz elmagyarázni az újhullámot, mert az emberek szeretik a kávét úgy, ahogy szokták inni, és a gyümölcsös az savanyú, és nem hiszi el senki, hogy a macchiato nem működik kenyai kávéval, és a cukor ezt nem édesíti, hanem savanyítja. Azt már sose tudom meg, hogy tényleg ízlett-e nekik, vagy csak kedvesek akartak lenni, a filterkávét biztosan nem értették, talán lattén át vezet a pokolba vezető út, vagy én már nem tudom, mi van. Mindenesetre respekt minden baristának, megint és mindig, akik nap mint nap magyarázzák el ezeket az ügyeket. Én meg levontam a következtetést: inkább hagyom a kedves és igen kompetens baristákat magyarázni, túl nagy a felelősség súlya a vállamon és drága a masszőr.

img_1957.jpg

No de, a lényeg, hogy az Uno Espresso egy nagyon szuper hely, Poznań egy számomra értelmezhetetlen részén. Mondjuk az vesse ezért az utolsó követ, aki szerint mindig van értelme a kelet-európai városok szerkezetének, mert persze nincs, ezért szeretjük ezt a régiót. Én ezért is. Mert pl. ott van az Uno Espresso Poznań-ban, ahol. Egyébként kávés szaküzlet és szervíz is. A krakkói Coffee Proficiency pörkölte finom blend a presszó, és kaptam egy nagyon szépen elkészített, leszitált guatemalai V60-as filtert is, szintén Coffee Proficiency pörkölés.

img_1959.jpgEzt talán megmagyarázom, mert akkora geekség, hogy csak na: akármilyen jó az őrlő, a kávéőrlemény sosem egyenletes. Ami segít, az az, ha leszitáljuk az őrleményt, így a túl apró szemek, azaz a fine-ok kiesnek, egyenletesebben jönnek ki az ízek, kevesebb lesz a kesernye. Ezt Budapesten tudtommal csak a Nomuriban csinálták, Fazekas Andi kezdeményezésére és lehet, hogy csak addig, amíg ő ott volt (vagy még most is, hát ez már nem derül ki), és persze belátom, hogy macera. Az Uno Espressóban sem ártott volna még egy ember, mert ilyen alapossággal nem lehet értelmes tempóban kiszolgálni a vendégeket. Szóval most azért késtem a következő találkozóról, persze ha nem azért kések, akkor másért, de az nem baj, ha van esélyem másért késni. Összességében meg az van, hogy a poznań-i újhullám menőség, menjetek oda örülni neki.

Szólj hozzá