2014. dec 21.

Remek autofilter, meg Darth Vader és kávésör Poznań-ban

írta: kavekotyogo
Remek autofilter, meg Darth Vader és kávésör Poznań-ban

Lengyelországban nem csak a barátaim, a pierogi meg a żubrowka miatt jó lenni, például még az is van, hogy virágzik az újhullámos kávézás és kávézózás. Poznań-ban négy helyet találtam meg, lengyel barista és latte art bajnokok itattak kávéval, és arra is rájöttem, hogy a Casino Mocca egy nagy közös varázsjelszó. Amiből arra is rájöttem, hogy a Casino Mocca olyan az újhullámos világban, mint a Détári gyerekkoromban Olaszországban. (Azért a CM-es fiúknak hosszabb és íveltebb kifutású karriert kívánok, amivel kapcs. megnyugtató, hogy a kávépörkölésből nehezebb kiöregedni.)

A CM lenyűgöző reputációja Poznań városában a Stragan kávézónak köszönhető. Ahol pont nem voltam, mert szombaton délben nyitnak, így nem tudtam magamra venni, hogy nem jött össze. Viszont néhány héttel a látogatásom előtt nagy mennyiségben készítetek Casino Moccát, filterben és Kongát presszóban.

Igazi személyes tapasztalatom van viszont a Brisman, a Pice of Cake és az Uno Espresso nevű helyekről. Vitán felül a Brisman közülük a legőrültebb, és ott voltam a legtöbbször, mert az volt legközelebb a szálláshoz, így a konf előtti reggel itt tankoltam, presszó, cappuccino, és elvitelre egy filter, az hidegen is jó. Utóbbiról különösen akkor derült ki, hogy mennyire bölcs lépés volt, amikor megláttam, mit ittak a többiek a szünetben.

A Brismannek saját címkével pörköl most asszem, a Coffee Proficiency Krakkóban, van presszó, kétféle, kézi filteres eszközzel készített kávé és autofilter is. Utóbbival kapcsolatban idén májusig igen gyanakvó voltam, amikor New Yorkban elmagyaráza a Joes specialty kávés lánc egyik laborjában dolgozó Pallai Zoli a gépi filter előnyeit. A lényeg, hogy nem meglepő módon a gép kiszámíthatóbban hozza ugyanazt a minőséget, no matter what, és a Brismanben magamba töltött guatemalai cucc igen rendben volt. A presszó és a cappucinó is, amúgy.

Így tálalják: img_1938.jpg

Ez pedig egy presszó degusztációs menü földi maradványai, egy hosszabb és egy rövidebb shot a sötétebb és a világosabb kávéból is, meg maga a hely:

img_1939.jpg

Először nyitásra érkeztem és a nagyon fiatal barista fiú rettegve beszélt le az etióp kávéjukról. Utóbb kiderült, hogy azért, mert nem tesztelte le rendesen. Végül nem bántam, ritkán tudnak brazil kávét rámtukmálni, és ez finom volt. Utóbb a Sidamón is túlestem, és az is nagyon ott volt, azt már az egyik tulajdonos, Mateusz Gaca készítette, illetve kaptam egy lengyel latte art bajnoki cappuccinót is Agnieszka Rojewskától, és megkóstoltam a kávésörüket is.

img_19371_1.jpgNem kávés sör, hanem kávésör, azaz szénsavas kávé. A recept szerint van benne cold brew, azaz hideg vízzel készült filterkávé, néhány shot eszpresszó, korianderrel és valamennyi cukorral. A fele sima üvegben, a fele szifonban. Azért így, mert különben túl habos lenne és összeesne a végén. Szerintem nem annyira finom, de ez a korianderhez való ambivalens viszonyomon is múlhatott.

Az események mégis akkor tetőztek, amikor ajándékba vettem kávét. Őrölve kértem, mert a berlini barátiamnak nincs otthon őrlőjük, amire a legmániákusabb megoldást ajánlották, iszonyú helyes, de majdnem kapszulás szinten környezetszennyező. Pici összehegesztett tasakokba adagolták 20 grammonként, és az ment vissza a nagy zacsiba:

img_1976.jpg Amikor azt mondom, hogy a Brisman őrült hely, az nem a Star Wars relikviák miatt van. Én a Star Wars-t egy évben legalább egyszer végignézem, sokszor utánaolvasok, lett egy Millenium Falcon legóm, van Han Solo meg Darth Vader figurám a nyolcvanas évek elejéről. DE épp azért, valahogy kicsit sok, vagy kicsit kevés, vagy egyszerűen csak zavaró volt az odahalmozott rengeteg Darth Vader. Viszont, állandóan csinálnak a kávéval mindenféle izgalmasat per őrültet. Pl. kiszedték a nyomáskeltő izét a presszógépből, hogy kézzel szabályozzák a nyomást, és direkt előszedték az unprofessional roasting, azaz az amatőr pörkölés irányvonalat. A Perfex fesztiválon a helyszínen sütőben pörkölték a kávét, amit azon nyomban fel is szolgáltak, és állítólag nem volt rossz: ezt nem tudom, mert a konferencia miatt erre sem értem oda, mert messzebb volt jóval, mint maga a Briskin, ami égi áldásként volt ennyire elérhető közelségben.

A másik két poznań-i helyről hamarosan folyt. köv.

Szólj hozzá