2013. máj 10.

„A specialty kávé közösség olyan, mint egy humanista mozgalom” Interjú Szőllősi Líviával

írta: kavekotyogo
„A specialty kávé közösség olyan, mint egy humanista mozgalom” Interjú Szőllősi Líviával

Amikor magyarok nemzetközi versenyeken bíráskodnak, elsőre mindig Kassai Viktor jut eszembe, ami nem egy jó asszociáció, tekintve, hogy utána egyből a magyar foci nyomorúságos helyzetére kell gondolnom. Ezzel szemben az, hogy magyar baristákra számít a nemzetközi színtér, inkább jó jel, a szakma egyértelműen fejlődik. Részemről azt is fejlődésnek tartom, hogy egyre több nő lesz látható a szakmában, idén Kántor Enikő nyerte a magyar barista bajnokságot, Molnár Zita második helyezettként végzett, Juhász Edit latte art bajnok lett, és a lééééényeg: Szőllősi Lívia a bírók között töltött be fontos szerepet a bajnokság alakulásában. Livi érzékszervi bírói karrierje egyértelműen felívelőben van, hiszen az utóbbi két hónapban a magyar után a cseh és a szlovák bajnokságon is részt vett. A reflektorfényt eddig kerülte, így a Kávékotyogós büszkén közli a vele készült első szakmai interjút. Mivel az Espresso Embassy üzletvezető-helyettese, a pultnál ülve faggattam.

Kávékotyogós: Most el kell mondanod, hogy hogyan lettél barista.

Livi: 7 éve kezdtem komolyan kávéval foglalkozni. Műszaki főiskolára jártam, és mellékkeresetként vendéglátóztam közben. Megtetszett a kávékészítés, és jött az ötlet: ki kéne költözni Angliába, és ott rendesen kitanulni a szakmát. Ott több lehetőség volt. Eleinte nem beszéltem túl jól angolul, szóval egy darabig szobalány voltam, aztán bekerültem egy egyszerű nóném kávézóba (ezt úgy fogalmazod, ahogy akarod). (Így hagytam.) Itt végül az angoltudásomat fejlesztettem, mert a kávéval nem nagyon foglalkoztunk. Innen kerültem a Costába, 2 évet nyomtam le ott, végül üzletvezető-helyetteskét. Mert már olyan jól ment az angol. (Nevet.) És itt jön a romantikus szál: a Costában pár hónapig együtt dolgoztam a tavalyi angol bajnok, Maxwell Colonna-Dashwood feleségével, Lesley-vel. Ők akkor költöztek haza Ausztráliból, ahol kitanulták ezt a specialty coffee dolgot, és én ekkor szembesültem azzal, hogy van hova továbblépni. Addig azt hittem, több mint négy évvel ezelőtt, hogy én voltam a csúcs a Costában a „barista maestro” kitűzőmmel. Ők közben megnyitották a saját üzletüket, saját specialty kávézót, ahova elmentem és először találkoztam ezzel a dologgal. Ekkor döntöttem el, hogy én is így szeretnék foglalkozni a kávéval, ennyire komolyan. Felköltöztem Londonba, mert addig vidéken voltam. 5 hónapig nem találtam munkát, kerestem, és végül felvettek a Nude Epsressóhoz. Aztán 10 hónap után hazaköltöztem, mert már utáltam Londont.

Kávékotyogós: És utána mentél a Printába?

39310_10200792553037103_2128788786_n.jpg

Livi akcióban, a cseh bajnokságon, balra. Innen van a kép.© Jiri Tashi Vondracek | www.tashi.cz
Livi: Ez is romantikus sztori. 2010-ben Londonban volt a barista VB, Tibit (Várady Tibor, az Espresso Embassy üzeletvezetője) akkoriban kezdte el foglalkoztatni, hogy nyitna egy kávézót, és kint volt ő is Londonban, és pörkölőket keresett. Volt nálunk is, én meg láttam egy ilyen béna szemüveges fickót, gondoltam tuti magyar, a főnökömmel beszélgetett, a kávéinkról érdeklődött. Mi nem is beszéltünk, csak néztem ezt a fura fickót. Mindenki emlékszik az első találkozására Tiborral, tudjátok milyen. (Itt volt egy összenevetésünk.) A főnököm mondta el utána, hogy ki volt, és miért jött. És amikor hazajöttem, a Coffee Collective blogján szembesültem a töketlen szemüveges fickó képével, ugyanez a londoni csávó a képen, Printa, Budapest, Rumbach. Pont a közelben voltam, felöltöztem, lementem, és mondtam, hogy munkára jelentkezem. Épp akkor vette fel a Zsuzsit (Zichó Zsuzsa), de én mondtam, hogy bármennyi időt tudok itt tölteni, nekem az jó. Én már dolgoztam ilyen kávéval, és ezt akarom csinálni. Eleinte 1-2 napot, utána 3 napot, közben volt a Massolith is. Plusz a Ristrettós külföldi melók, ez egy cég, amelyik specialty kávét szolgáltat konferenciákon. A világ legjobb baristáival dolgoznak együtt. Voltam velük tavaly Párizsban, Berlinben és Monacóban, és például Gwylim Davis is dolgozott velük, én meg így vele, Londonban egy rekorddöntésen (az volt a lényeg hogy valami nagyon sok kávét kell lefőzni, 10 gépen dolgozott 20 barista). Most meg épp készülök Milánóba és Madridba.

Kávékotyogós: Hogy lett az, hogy érzékszervi bíró lettél, először a magyar, majd a cseh és a szlovák bajnokságon? Mit kell tudnia egy érzékszervi bírónak, illetve mi a legfontosabb tulajdonsága szerinted?

Livi: Hát ehhez elég fontos, hogy én soha nem indultam barista versenyeken, mert izgulok, nagyon. A Tibi mellett meg folyamatosan szembesültem azzal, hogy az emberek azt gondolják, hogy nem vagyok elég jó, mert nincsen trófeám. Nem azért, mert megitta az italát és nem volt elég jó, hanem mert nincs ilyen papírom. Tibivel közben nagyon jól dolgozunk együtt, például nekem sokkal több gyakorlati tapasztalatom van, az ő agya meg olyan mint egy lexikon, mindent tud. Viszont felelni sosem tudtam jól szóban, zavarban vagyok, ha így beszélnem kell, már most is tök rosszul vagyok ettől, hogy itt kérdezgetsz. Viszont rájöttünk hogy a bíráskodás nekem való feladat, így jelentkeztem.

Kávékotyogós: Mi kell ahhoz, hogy valaki barista versenyen bíró legyen?

Livi: Tanfolyamot kellett elvégezni amit Hajcsunk Tibor, a Magyar Kávé Egyesület elnöke tartott, aki tapasztalt és elismert bíró, de végül persze a gyakorlatban tanulod meg ezt is. A tanfolyam a magyar bajnokság előtt Hajdú Peti Barista Akadémiáján volt. Megismerkedtünk részletesen a versenyszabályzatokkal és pontozólapokkal, és kóstolási teszteket csináltunk, ez alapján választottak be érzékszervei bírónak.

Apró Franciska, aki, amíg Livivel beszélgettünk, legyártott olyan 25 kávét, kérdezett közbe: Sokan jelentkeztek, és volt olyan, akit nem engedtek?

Livi: Igen, sokan voltunk a képzésen, de csak pár új jelentkező jutott be, köztük Molnár Atti is.  És aztán elkezdtem ezt csinálni, azóta kábé sodródom, a magyar bajnokságon cseh főbíró volt, aki aztán hívott bírókat Prágába. A magyar szövegséget keresik meg, és ők szólnak nekem. Így volt ez a szlovák bajnoksággal is.

Kávékotyogós: Milyen különbségeket látsz a magyar és a cseh kávés színtér között? Hol tart ma a cseh, a szlovák, és hol a magyar kávés szakma szerinted?

Livi: Körülbelül ugyanott tartunk. A cseheknek van a Double Shot, ami egy elismert specialty pörkölő. A cseheknél kétszer annyian indultak, és ezért több volt a jó versenyző, többen jöttek a DS-tól akik elég jók . És egyébként ugyanazok a hibák jellemzőek mindegyik ország esetében.

Kávékotyogós: Kiket tartasz a kávés szakma meghatározó figuráinak? Az összesmindenkiből.

Livi: Rám azok az emberek hatnak a leginkább, akikkel közvetlen kapcsolatba kerülök. Akinek sokat köszönhetek, és akire oda kell figyelni szerintem most már tényleg, az Maxwell, aki az angol bajnokság után tavaly 6. lett a vb-n. Nagyon nagy szerencsém volt, sok olyan emberrel dolgozhattam együtt, akik számítanak, akikre érdemes figyelni. Úgy látom, hogy most a bíráskodással bővül is azoknak a száma, akiktől sokat lehet tanulni. Nem szoktam rajongani olyan emberekért, akiket személyesen nem vagy nem jól ismerek. Megvannak a blogok, amiket mint mindenki, én is olvasok, James Hoffmané  például, Gwilym Daviest meg egyszerűen nem lehet kikerülni. Szerintem ők igazán megérdemlik, hogy világbajnokok legyenek, mert azóta is csinálnak olyan dolgokat amikre érdemes odafigyelni. Például a tavalyi-tavalyelőtti világbajnokokat azóta nem nagyon látni, nem tudni, mit csinálnak. Vannak Londonból volt munkatársaim, akiktől még mindig tanulok, és akik közül egy kanadai fiú Malmőben nyitott kávé és bor szaküzletet (Rosie's Coffee & Wine) és ott van Sasha, akiről egy kis cikket lehet olvasni itt. Ők sokkal előttem járnak tudásban. És itt van a Tibi, akinek ugye egy lexikon az agya, és mióta vele dolgozom, nem kell elolvasom a blogokat, mert mindent elolvas, nem kell szelektálnom sem, mert megmondja, mit érdemes megnézni. Ami tetszik ebben a speciality kávé társadalomban, hogy mindenki nagyon segítőkész és nyitott. Olyan, mint egy humanista mozgalom, mert bárkivel találkozol, azonnal befogadnak. Nincs az az érzésem, hogy még kicsi vagyok, holott világbajnokok ülnek mellettem a bírói asztalnál, mégis egy szinten kezelnek magukkal. Ebben a közegben az emberek törődnek egymással, érdekli őket, hogy nekünk itt jól menjen, amit csinálunk, segítenek, biztatnak mind emberileg, mind szakmailag. És ugyanez  vonatkozik a speciality kávélánc minden tagjára a termelőtől a baristáig. Ezt az érzést, törődést próbáljuk továbbadni a vendégeinknek a kávézóban!

Ezt a blog szerzője teljes mértékben alátámasztja. És ha már kommentálok, akkor hozzátenném, hogy öröm nézni, ahogyan Livi az új baristákat instruálja, ez jön át belőle, amit itt el is mond.

Kávékotyogós: Még két utolsó, és nem nyúzlak tovább. Két egyszerű.

Livi: Amit eddig kérdeztél, az nem volt egyszerű. (Nevetünk.)

Kávékotyogós: De most tényleg. Van kedvenc kávézód?

Livi: Ez a kedvenc kávézóm.

Kávékotyogós: És milyen formában fogyasztod legszívesebben a kávét? És mivel főzöd otthon?

Livi: Eszpresszó formában, azt nagyon szeretem. Otthon nincs eszpresszó gépem, de szerencsére be tudok bármikor jönni ide, és inni egy presszót. Ha vendég jön hozzám, akkor filterrel készítem, V60 vagy aeropress, a V60-at jobban szeretem.

 

 

Szólj hozzá