Ha Berlinről van szó, mindenki állandóan hipszterezik, ami annyira zavar, hogy sajnos nem fogom kibírni, hogy a kávé mellett erről is kifejtsem a véleményem. Azért érdemes végigolvasni az egész bejegyzést, mert három nagyon különböző, és a maga módján jó, egy esetben elképesztően jó kávézóról is lesz szó a szociológiai okoskodás előtt-után-közben.

Five Elephant

Itt, és egész Berlinben eddig egyértelműen a Five Elephant vitte a prímet, a kávé tökéletes volt, a helyben sütött sütiről nem írok, de nagyon finom, a tulajdonosok és a többiek, akik ott dolgoznak, iszonyú jó fejek. Épp ott kezdtem el egyébként kézzel írni egy bejegyzést arról, hogy mennyire zavar a hipszterezés, kézzel, itt a nyoma (az eszpresszót mindig elfelejtem lefotózni, mielőtt meginnám):

Nem értem, miért kell egyből magyarázni kávés blogon erről a csoportként valójában nem létező „társadalmi csoportról”. Valamint magyar nőként (upsz, most megtudták az olvasók, amit eddig csak sejthettek: nő vagyok) nem bánom, hogy vannak férfiak, akik szép zoknit hordanak, szép szemüveggel. Azt akartam írni, azaz írtam a papírra ott a Five Elephantben (nem direkt hipszterségből, hanem ezerfelé mentem és nehéz a laptopom, de ettől még lehet, hogy hipszter vagyok), hogy akkor most döntsük el, hogy mégis ki a politikailag roppant korrekt módon beszerzett, manufaktúrában pörkölt, a város központi részén elhelyezkedő, menőn berendezett kávézóban, az átlagnál magasabb áron megvásárolható kávé célközönsége. Első blikkre azok, akiket le szoktak hipszterezni, és ezért azt akartam írni, hogy a kávésblogolás és a hipszterezés ellentmondásban áll egymással. Erre aztán jól rácáfolt a Five Elephant. A fiú tulajjal elegyedtem beszédbe a pörkölőgép mellett, ami ott van a boltban. Ilyen szép, a pörkölőgép:

Elmondta, hogy hozzájuk bejárnak a régi kreuzbergi lakosok, akik alapvetően elég szegények, és azért nekik 1 euróért adják a kávét. Hogy a jó kávé ne egy elit dolog legyen, hanem elérhető mindenkinek. Szóval itt elfér egymás mellett a láncdohányos néni, a kisgyerekesek, az egyedül blogolgató magyar csaj, egy kutya, egy laptopos fiú, a családot is visszahoztam később, a babakocsi is oké volt. Ja, gyerekeknek ki vannak rakva mesekönyvek is. Mondjuk attól eléggé tartottam, hogy a láncdohányos néni rálehel a gyerekre, az meg ott kap nikotinmérgezést. Nem lehelt, és persze nem kapott volna, azt meg mindig szeretem nézni, amikor idősek kisgyerekekkel haverkodnak.

A tulajdonos fiútól, akinek bizonyára bennfentesebbnek hatnék, ha tudnám a nevét, azt is megtudtam, hogy hat hete jöttek vissza El Salvadorból, ahonnan a legutóbbi kávéadagot szerezték be, és egyben arról is megbizonyosodtak, hogy a specialty coffee-t termelő kávéfarmerek valóban jobban élnek, szóval van értelme társadalmi szempontból is nyomatni a specialty coffee-t meg a direct trade-et. Pacsi.

La Marzocco Strada-juk van, ami azt hiszem, a legszebb eszpresszógép, amit életemben láttam, komoly versenyben a Thrid Rail-es oroszlánossal. Itt nem látszik, de az oldala üveg, és meg lehet csodálni a szuperszép szerkezetet belül. A house blendből (brazil Sito Canna Red Catual és a burundi Buzira Various Bourbon) ittam egy dupla lattét és kicsit később egy presszót, mert a burundi cucc nem volt még beállítva, de így is pont kellemesen belőve és meglehetősen boldogan távoztam.

The Passanger

Ezt a kávézót nagyon-nagyon sokan ajánlották, a blogokon is, barátok is, még Stuttgartban és Budapestről is. Ami azt jelenti, hogy az emberek szeretik, ami azért fontos, mert nekem annyira nem jött be, hogy nem bírtam meginni a kávét és konkrétan meglógtam a helyről, mielőtt a barista észrevette volna, mit műveltem. Fizetni nyilván fizettem, de annyira kedves volt, hogy nem volt szívem megbántani. A berendezés nekem tetszett, meg ez a környék is Kreuzbergben, és sokkal olcsóbb a The Passenger mint a The Barn vagy a Five Elephant. Az viszont aggasztó volt, hogy a pultos/barista fiú nem tudta, milyen kávé van a house blendben, azt mondta, hogy „arabica”, ööö, én kérek elnézést. Az van, hogy nagyon-nagyon sötétre pörkölik a kávét, nem is olaszosra, hanem annál is jobban (a nagy amerikai lánc csinál még ilyet, nagyon nem szeretem), „mert az erős”. Hát keserűnek rohadt keserű. Erre mondta egy barátnőm, aki szintén Eszter (nem az, akiről már írtam, hanem egy másik, és Esztinek hívjuk inkább), hogy ő ebben azt bírja, hogy „odabasz”, mint egy jó erős házi pálinka. Ez is egy legitim álláspont, én inkább kerülöm az efféle sokkhatást, ízlés-kérdésekben nincs értelme piszkálódni. (Ezt különösen a keddi Barca-Bayern után gondolom így.) De azt nem tudom nem leírni, hogy szerintem egyébként ez a sötétre égetés egy félreértés. A The Passenger-t egy újzélandi barista alapította, és ők mintha a „német kávé”-hoz képest határoznák meg magukat, legalábbis mikor ott voltam, erre hivatkoztak. A „német kávé” ugye szintén világosabb pörkölésű, de nem azért rossz, hanem azért, mert rossz minőségű kávéból van, és rossz módszerrel főzik. Az újhullámos kávét nem lehet vele összehasonlítani, és azt hiszem, ebben amúgy egyet is értünk a The Passenger-esek meg én. Azt meg az „erős” jelzőhöz csak zárójelben: minél sötétebbre pörkölik a kávét, annál kevesebb benne a koffein. Maradjunk abban, hogy nekem egyik brutál sötétre pörkölt kávé olyan, mint a másik, viszont ha valaki azt a műfajt szereti, ezt a helyet tényleg rengetegen ajánlották, valamint iszonyú kedves a kiszolgálás, jó a környék, nem drága, érdemes idejönni. Újhullámosért meg battyogjunk át a Five Elephant-be.

Fénykép:

Baretto

Olaszért meg a Baretto-ba. Itt a címük, mert nem találtam a honlapjukat: Wrangelstraße 41. 10997 Berlin (meglepő módon Berlin). Ezt is barátok ajánlották, és jól tették. Az olasz kávét még mindig tudom értékelni, főleg, ha van mellé egy queer magazin:

És főleg ha ilyen szépséges cremá-ja van:

Pisából hozzák a Trinci nevű cég által pörkölt kávét, egyszerre mindig keveset, hogy friss legyen. Ki is lehet ülni, és ha az utca másik felén süt a nap, át lehet vinni az enni-innivalót és leülni ott a fák körüli alacsony betonkerítésre. Egy nagyon pici kávézó tökéletes paninivel és rettentően kedves kiszolgálással a sok újhullámos kávé után némi nosztálgiát is keltett bennem az olaszországi kávézások iránt. Másnap azért a Five Elephant-be mentem reggel.

Utóirat a hipszterezéshez: ezen azért rommá röhögtem magam a napokban.