Berlinben úgy választottam helyeket, hogy egyrészt neteztem, és így a társblogok tanácsait követtem, másrészt a helyi barátok láttak el tanácsokkal, hol megelégedést keltően, hol némi szemöldökfelvonásra adva okot. Berlin egyébként nem csak azért ideális kávézni, mert nagyon sok hely van, hanem azért is, mert ott vannak ezek a tündéri barátok, akikkel meg lehet osztani / akiket rá lehet kényszeríteni, hogy kávézzanak az emberrel. Most megírom a Prenzlauer Berg – Mitte részt, a napokban meg jön a kreuzbergi beszámoló.

Lass uns Freunde bleiben

Az első helynek a neve a kávéélmény után a helyet ajánló barátommal való viszony mottójává vált, mert a kávé sajnos nem volt egy hatalmas élmény. A hely maga amúgy bejött, stílusosan retro a berendezés, van valami szakadt bája, a wc-t pl nem lehet lehúzni. A kávé a hamburgi Quijote pörkölőből van, direct trade-es, sötétre pörkölt, a tejhab közepes (pedig itt is Brodowin-féle finom biotejből készül), ízre a tej kihozza a presszó égetett karamellás ízét, erről mindenki azt gondol, amit akar, nekem ízlett igazából, de nem  támadt kedvem ledönteni még 2 presszót magában. A pincérnő, aki nem barista, nagyon kedves volt, az akcentusom miatt előzékenyen angolul válaszolt, amikor németül mondott valamit (igazából ettől sikítófrászt kapok, de tudom, hogy jóból csinálják, szóval úgy állok hozzá), és őszintén megijedt, hogy elvesztettem a fülbevalóm egy részét, pedig ez csak a szuper „Hiányzó Szimmetria” modell sajátossága, hogy hát hiányzik a szimmetria.

A hely neve meg vicces, lécci ne kezdjünk el hipszterezni, soha nem múló irónia van egy „maradjunk barátok” nevű helyben, Prenzlauer Bergben, megfejelve a „soha többé ne hívj fel” webcímmel, amit szépen felírtak az ablakra is.

The Barn

A Mitte azt hiszem, egyetlen újhullámos kávézója, nagyon-nagyon oké presszóval, a cortadóba picit több tejet tesznek, mint amit megszoktam, finom így is, és a pohár meg nagyon tetszett. Nyilván meg lehet inni a kávét nem szép pohárból is, de én szeretem, ha szép. Persze van nekik minden elképzelhető kütyüből, ha németül beszélsz, németül válaszolnak, és bár már majdnem zártak, megvárták, amíg megisszuk a filterkávét is (V60-nal készítették, és elég jó volt). Joannával voltam, akitől a kávésfüzetet kaptam, és aki alapvetően teás, szóval rajta teszteltem azt az elméletemet, hogy a teásoknak jobban bejön a filterkávé, de a többedik általam ráerőltetett korty után Joanna megkért, higgyem el, neki kávéban a presszó alapúak jönnek be, és viszont a cortadóm ízlett neki. Elhittem. A kávét maguk pörkölik, én a kolimbiai Cordillera Centralból ittam presszót, és a filterest meg El Salavador-i Palma Realből. A képem az utóbbi van, és Joanna meg az én cipőm.

A borravalót Stumptown-os befőttesüvegben gyűjtik, hehe. Ez összefügghet azzal, hogy sokszor fogadnak remek vendégkávékat is.

Azt szomorúan konstatáltam, hogy még Berlin Mittében is 6-kor zár egy ilyen hely is, mint a The Barn, bár szerencsére nem veszik annyira komolyan a 6 órát. Sajnos másnap visszamentünk, és jóval kevésbé volt vidám az élmény: a pici helyen 4 vagy 5 barista dolgozott egyszerre, de valahogy kedvesnek nem sikerült senkinek lenni, a babakocsit nem engedték be (bár elfért volna, mert mindenki kint ült), egy kutyás társaságot is kiküldtek, valakinek meg elfelejtették a rendelését. Azt vettem ki a beszélgetésből, hogy valami történt a vízzel, amit a kávéhoz használnak, és egyfelől érthető, hogy ezen megborul a társaság, a baristáknak van ez a víz-heppjük (1.40-nél, és le is szögezném, hogy megértem), másfelől meg ugyan ne már hogy a vendégeken vezetjük le a feszkót. Nekem meg van ez az érzelmi igényem, hogy aki a kávémat készíti, legyen kedves. Remélem, hogy ez egy nagyon durván kivételes alkalom volt, és általában úgy van minden, mint első alkalommal, amikor az ügyeletes barista hosszasan segített kiválasztani a három filterajánlatból azt, amit szeretni fogok, meg egyáltalán, sokkal jobb fejek voltak. A kávé, meg kell adni, mindkét nap nagyon-nagyon jó volt.

CK

Egyelőre a kedvenc Prenzlauer Berg-beli helyem a CK. Hasonlóan a Mitte-beli fent említetthez, a CK is nagyon profi, van sok Cup Tasting helyezésük is. A presszó és a cortado is iszonyú finom volt, egy olyan kávéból, ami jön velem haza szépen, viszont a fiúk meggyőztek, hogy a Five Elephant-ban pörköltet vegyem, mert az oslói Solberg&Hansen pörkölte ugyanolyan burundi buzuraguhindwa (ez a neve, na) 20 euróba kerül. Viszont ilyen szép:

Filterben olyan íze van, hogy még Joanna is ledöbbent, én meg órákig örültem neki. Az van a csomagon, és ezt azért írom ide, mert magamtól eszembe nem jutott volna, hogy „feketeszeder és ribizli savak, narancsos felhangokkal és a végén egy fűszeres virágos befejezés”, és ez is történik, pont így.

Van ki és beülős rész is, és net, és jó ez így nagyon, valahogy még a szavakból is kifogytam. Itt van még egy kép.

TAZ Käthe Kollwitz szellemével

Az U-Bahn felé menet megálltam még a taz eszpresszós kocsijánál a kollwitzplatzi piacon (mivel Käthe Kollwitz a kedvenc képzőművészem az összesmindenkiből, mindig szívesen tartózkodom róla elnevezett köztereken), erről itt lehet olvasni, és tényleg ez a néni főzte a teljesen oké kávét, annyira okét, hogy gyakorlatilag jobb volt, mint bármi, amit nem nagyon speciálisan kávéra szakosodott helyen ittam. És ráadásul ilyen párducos, meg politikailag is bejön.